Napóleon Színes, szinkronizált amerikai film -A semmiből jött, elképesztő elszántsággal kapaszkodott a hatalomba, mindent megszerzett, majd mindent elveszített. Napóleon (Joaquin Phoenix) rendkívüli életet élt, a nagy francia forradalom közkatonájából, a harcos forradalmárból uralkodó, egész Európa leigázója lett. És közben halálosan szerelmes volt Jozefinába (Vanessa Kirby), akit – mint az egész birodalmát – először meghódított, azután elveszített. Ridley Scott rendező a korábbi filmjeihez méltó nagyságú filmet készített: szemkápráztató látvánnyal, óriási tömegjelenetekkel és a nagy csaták lélegzetelállító életre keltésével tette feledhetetlenné a köztársaságpártinak induló, császárrá váló, és végül magányos száműzetésben meghaló férfi történetét. Ridley Scott korunk egyik legnagyobb, legsikeresebb rendezője, aki a Gladiátorral és a Mennyei királysággal is megmutatta már, hogy a látványos történelmi filmek mestere, és számtalan legenda fűződik a nevéhez, többek között A szárnyas fejvadász, az Alien, A Sólyom végveszélyben, a Mentőexpedíció is. Ezúttal Napóleon, az egész Európát leigázó hadvezér életéről és szerelmeiről készített filmet az Oscar-díjas Joaquin Phoenix főszereplésével. A műsorszám megtekintése 16 éven aluliak számára nem ajánlott. Előadás kezdete: 2023.11.27. 17:30 Ebben a teremben lesz a vetítés: Jávor Pál terem
1
Kérjük válasszon, hogy jegyet foglalni vagy vásárolni szeretne!
Jegyvásárlás
Jegyfoglalás